December 22.

Élőben már említettem, hogy a tavaszi karantén idején húsz év után ismét elkezdtem zongorázni. Ebben a döntésemben nem kis szerepet játszott, hogy ekkor már jó ideje nagyon szerettem hallgatni és nézni különböző pompás előadóművészek zongorajátékát. Bár soha még csak a közelükbe sem fogok kerülni, ami a játékot illeti, de legalább megtanultam tőlük azt, amit diákkoromban sajnos nem sikerült: hogy a zongorázás óriási öröm lehet annak is, aki éppen játszik...

Az egyik zongorista (és énekes előadóművész), akit nagyon tisztelek, a (női szemmel elképesztően jóképű) Tony DeSare. Ezen a felvételen nem egyszerűen zongorázik, hanem a Jingle Bells közismert karácsonyi dallamát játssza húszféleképpen: az egész paródia, játék és zongorabravúr egyben.

Megjegyzés: még sosem ajánlottam itt hosszabb felvételt. Aki siet, annak ajánlom 6:10-től a zseniális utolsó egy percet... De szerintem az, aki egy kicsit is tud zongorázni, van humorérzéke, vagy ismeri a zenei stílusokat, az észre sem veszi, hogy repül az idő (7:29)...

A menü: 1. Jingle Bells, ahogyan egy zongorázni tanuló gyerek zongorázná (vagy én...) 2. ragtime 3. Randy Newman stílusában 4. tangó 5. keringő 6. zsidó zenei változatban 7. Michael McDonald stílusában 8. spanyolosan 9. Elton John stílusában 10. Bob Dylan stílusában 11. polka 12. a Radiohead stílusában (ez az egyik kedvencem) 13. Leonard Cohen stílusában 14. bugivugi 15. Neil Diamond stílusában 16. John Cage nyomán* 17. Bruce Springstreen stílusában 18. blues 19. Jerry Lee Lewis stílusában 20. klasszikus zeneműként.
*= John Cage 1952-es, háromtételes kísérleti zeneművének, a 4'33"-nak a lényege, hogy az egyes zenészek megjelennek a hangszereikkel és nem játszanak rajtuk. A mű címe arra utal, hogy 4 perc 33 másodperc csendből áll, amelynek hosszát órával mérik: ahogy itt Tony DeSare is.